Egy vallomás

December 15-én tartottuk a Caritas évzárót Székelyudvarhelyen, amelyet már napok óta nagy izgalommal vártam.
Az UFF felső konferencia termében gyülekeztünk, ahol Barbi elmondta köszöntő beszédét, majd néhány kedves személy megosztotta velünk szívhez szóló gondolatait.

Mindenki olyan kedves volt, megköszönték nekünk, önkénteseknek, amit teszünk, és elmondták, hogy mennyire szép és jó dolog ez. Közben a Halleluja Ifjúsági Ének és Zenekar gyönyörű énekei melengették át szívünket. Ezt követően kivetített fotók segítségével idéztük fel az elmúlt évünket, ami mindenki arcára mosolyt csalt, főleg, mikor sikerült valakinek önmagát felfedeznie a képek valamelyikén.
Ezek után az önkéntesek vallomásai következtek. Először Krisztina mesélte el az ő történetét, hogy hogyan lett önkéntes, milyen önkéntes munkákat végez. Aztán én következtem… annyira féltem, hogy majd nem leszek képes elmondani annyi ember előtt, igazából már egy héttel azelőtt izgultam. Folyton csak az kattogott a fejemben, hogy nem fog menni, meg sem fogok tudni majd szólalni, elakadok egy adott pillanatban és nem jut majd semmi az eszembe. De nem így történt. Rám került a sor, és belekezdtem az én kis történetembe:

„Sziasztok! Simó Szilvia vagyok, a Tamási Áron Gimnázium XI.E osztályos tanulója. Április óta vagyok önkéntes a meseolvasó csoportban. Igazából az én történetem két és fél evvel ezelőtt kezdődött… a gyerekosztályon feküdtem, és mint mindig, akkor is jöttek az önkéntesek. Emlékszem Béla odajött hozzám, és elkezdett beszélgetni velem. Ez a beszélgetés kizökkentett abból a tudatból, hogy kórházban vagyok és jobb kedvre derültem. Szendéék voltak az osztályunkba IX-ben és én már akkor szerettem volna önkéntes lenni, csak sajnos a zsúfolt programom nem tette ezt lehetővé. 2016 márciusa óta viszont rendszeresen járok a kórházban fekvő gyerekekhez, tehát elmondhatom magamról, hogy tudom milyen önkéntesnek lenni, jót tenni másokkal önzetlenül, de ugyanakkor azt is tudom, hogy milyen a gyerekosztályon fekvő személyként azt várni, hogy jobb kedvre derítsenek az önkéntesek. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, van is tapasztalatom, ugyanis van egy kisöcsém és szabadidőmben gyerekekre is szoktam vigyázni. Amikor bemegyünk a gyerekosztályra, és foglalkozunk a gyerekekkel, akkor valójában nem csak nekik okozunk örömet ez által, hanem mi is kizökkenünk a szürke hétköznapjainkból, és mosollyal az arcunkon távozunk onnan.’’
Amikor befejeztem a történetem még kellett egy kis idő, hogy elhiggyem tényleg sikerült elmondanom. Jobban sikerült, mint ahogyan azt elképzeltem
Az ünnepség végén sok szép visszajelzést kaptunk az önkéntes munkánk fontosságáról, rengeteget nevettünk, megismerkedtem más önkéntesekkel, szórakoztunk és ez egy felejthetetlen emlék marad számomra.

Simó Szilvia, önkéntes Székelyudvarhelyen