Szép Remények

Idén számunkra a Hagyj Nyomot program egy emlékezetes élmény volt. Tavalyhoz képest, most könnyebb dolgunk volt, hiszen adott volt a célközönség. A másoknak való segítségnyújtás amúgy is egy örömteli tapasztalat, főként, ha sikeres az együttműködés. A szépkorúak melletti döntés a mi csapatunk számára kedvező volt. Ebben az évben ünnepeltük iskolánk, a Tamási Áron Gimnázium fennállásának 425. évfordulóját, így akciónk célcsoportjául az idős, nyugdíjas tanárokat szemeltük ki.

A tanárok, akinek adventi koszorút vittünk, örömmel fogadtak minket, szívesen elbeszélgettek velünk főként az ünnepségről és az iskoláról, de sok más témát is kimerítettünk. Jó érzéssel töltött el minket, hogy nemcsak mi, önkéntesek, akarunk megvalósítani dolgokat, hanem más is segít, illetve együttműködik velünk.

Az akció ideje sajnos nagyon rövid ideig tartott, ezért mindenképpen terveztünk egy  kis folytatást a jövőben is. Jót tenni azonban nemcsak egy programon belül lehet, hanem mindennap van rá lehetőség, amit meg kell ragadni. Reméljük, jövőre is részt vehetünk a Hagyj Nyomot akcióban és régi motorosokká válhatunk a Caritasnál. 🙂

Sebestyén Imelda, önkéntes a Szép Remények csapatban Székelyudvarhelyen