„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz, megtelik a szíved.” ~Margarete Seemann~

Születésem óta késztetést érzek arra, hogy ahol csak tudok, segítsek a körülöttem élő embereknek. Pár hónapja elhatároztam, hogy jelentkezem a Caritashoz önkéntesnek. Életem eddigi legjobb döntését hoztam meg. Teljesen megváltozott a belső világom. Még nagyobb lett bennem a segítség továbbadásának vágya. Nálam mindez természetes a mindennapokban. Segíteni mindig kell, mindenhol. Mindig van valaki, aki segítségre szorul, és mindig van valaki, aki segít. Például Isten, rajtunk keresztül. 🙂Úgy gondolom, hogy aki segít, semmit sem várva cserébe, az szeret igazán.

Én a szeretet gyakornoka akarok lenni egy életen át, ezt pedig a segítségem átadásával tudom gyakorolni a legjobban. Nagyszerű látni a mosolygós arcokat, és hallani a számomra legcsodálatosabb szót, azt, hogy „Köszönöm!” Mindez megvalósulásához azonban egy nehézkes út vezet, amikor a szomorúság dominál az emberek arcán, és szívében. Mert nem tudják, hogy mihez kezdjenek a gondjaikkal, hogyan oldják meg őket. Ezért kellenek az önkéntesek, akik idejüket nem sajnálva segítenek ott, ahol csak tudnak. Mint például a bevásárlásban, az idős embereknek, vagy akárcsak egy látogatással. Persze, vannak nagyobb problémák is, mint a bevásárlás… De van, akinek ez a legnagyobb probléma, hiszen már idős, és kockázattal jár minden egyes lépés. Azonban már az is nagy segítség, ha meghallgatjuk a gondjaikat, vagy örömeiket.

Segíteni annyi, mint Istennél egy jó pontot fehér lapra tenni!

Mindannyiunknak van egy-két kedves szó a tarsolyában, ezért arra bátorítalak titeket, hogy merjétek megosztani másokkal! Lehet, hogy éppen az a kedves szó, vagy gondolat fogja megszépíteni és megmenteni az illető személy napját. Legyetek bőkezűek a segítséget illetően! Mert amit adunk, azt fogjuk majd visszakapni.

Szőcs Bernadett, gyergyószentmiklósi önkéntes

(kép forrása: Google)