A végén mindig kisül valami jó!

Az idei év volt a második, hogy segítettem a Cseperedő program nyári tevékenységeiben. Amikor először voltam, még fogalmam sem volt, hogy miből áll, de azóta nagyon is megismertem és megszerettem. Amikor idén is szóba került, hogy lehetne menni segíteni nagyon örültem, hiszen alig vártam, hogy ismét részt vegyek ezen az izgalmas programon. 

Nyaranta több héten keresztül kerül sor erre a foglalkozásra, ami a kisgyerekek számára van kitalálva. Többnyire benti programokból áll, mint például akadály pályák, zenés foglalkozások és még sok érdekesség. Csütörtökön viszont egy különleges nap van, amikor kinti programra kerül sor, a friss levegőn. 

Ez a nap változatosabb, hiszen több fajta szórakozással készülnek a szervezők, egy hosszabb program, több kisebb “állomással”. Az említett tevékenységek az udvaron zajlanak: buborék fújás, festegetés, “sütögetés”, homokozás, csúszdázás, akadálypálya és még rengeteg játék, amit ki lehet próbálni, hintalótól kezdve egészen a trambulinig. 

Mindkét alkalommal a “sütögetéshez”, vagyis a gyurmázáshoz kerültem felügyelőnek és biztosíthatom, hogy ez viszi a prímet a gyerekeknél. A gyerekek sógyurmával játszhatnak és ha kész egy forma, azt beteszik a kemencébe, szimbolikusan, ahol aztán kisül minden. Egy kis varázslat, egy kis csere-bere és már illatoznak is a kész finomságok, ami általában piskóta vagy pogácsa. A gyerekek ezt imádják és felülmúlhatatlan az az érzés, amikor látni rajtuk, hogy örülnek a kis kezük munkájának. 

Ez az, ami vissza húz minden alkalommal, az öröm, ahogy látom mennyire örülnek mindennek és hogy ennek a boldogság forrásnak én is részese lehetek és segíthetek. 

 

Makkai Eszter Krisztina,

önkéntes