Caritas Város az Udvarhelyi Napokon

Már nagyon régóta szerettem volna részt venni a Caritas önkéntes programjaiban. Mindig nagyon vonzott, de valami mindig keresztbe vágta a terveim, ezért örültem nagyon, amikor hallottam a Caritas Városról és, hogy lehet jelentkezni önkéntesnek. Egy jó barátom mesélt róla, aki tudta, hogy milyen régóta vágyom erre. Gondolkodás nélkül jelentkeztem, bár volt bennem egyfajta félelem, hogy vajon alkalmas vagyok-e. A szokásos félelmek felmerülnek és egy perc alatt semmissé foszlanak, ha egy olyan közösségbe csöppensz, mint én is. A Caritas közösségébe.

   A Caritas Város egy számomra bár idegen rendezvény volt, hisz még sosem vettem részt rajta, nem éreztem magam idegennek. Csodálatos volt látni, ahogy mindenki egy célért dolgozik a lehető legnagyobb örömmel. Olyan volt, mintha egy hatalmas csoda része lehetnék. Annyi nevető és boldog arcot láttam: gyerekek önfeledt szórakozása, ahogy minden gond nélkül rohantak játékról játékra, hogy kipróbáljanak mindent és mancsokat gyűjthessenek, melyeket más jobbnál jobb dolgokra válthatnak be. Ahogy legyőzve a félelmüket csatlakoztak a játékokhoz, kötöttek barátságokat, elfelejtették a körülöttük zajló világot és csak boldogok voltak.

Én a visszahúzódóbb gyerekek közé tartoztam, épp ezért mindig csodáltam azokat az embereket, főként gyerekeket, akik minden félelem nélkül, mosollyal az arcukon mernek belevágni mindenbe és ezt láttam ezen a programon is, a gyerekek önfeledten próbáltak ki mindent és próbáltak barátkozni, segíteni azoknak, akiknek kevésbé ment. Látni a szülőket, akikből felszínre tört a gyerek és újra gyermekként játszodtak és próbáltak ki játékokat, a gyerekeikkel együtt, elfelejtve a világot, nevettek és élveztek mindent. Elvégre, ez volt a program lényege is és csodálatos volt látni, ahogy valóra válik. 

Rengeteg olyan pillanatnak lehettem a szemtanúja, mely emlékeztetett arra, hogy valójában mennyi jó is van ebben a világban. A gyerekek igazságérzete, hogy nemcsak a mancsok érdeklik őket, hanem az igazi nyereség is, a barátság és, hogy jól érezze magát mindenki. Sosem felejtem el az egyik kisgyereket, aki fáradhatatlan lelkesedéssel próbált rekordot dönteni egy játékban és sosem csüggedt el csak nevetve próbálta újra és újra, és minden apró siker után egyre boldogabb volt. Amikor látta, hogy nem megy egyedül azt mondta, hogy csapatban szeretné csinálni, mert együtt könnyebb, együtt jobb. Majd azt mondta, hogy a mancsokat, amiket kapnak, együtt osszák el, és ha páratlan számú mancsot kapnak, akkor egyet visszaad, hogy mindkettőjüknek legyen egyformán, pedig mondhatta volna azt is, hogy legyen azé a több, aki jobb volt vagy bármi mást, játszhatott volna a saját javára, de mégsem tette. Sosem felejtem el azt a mosolyt amellyel ezt magyarázta. Emlékeztetett arra, ami ennek a programnak a lényege. Nem a pontszerzés, hanem, hogy törődjünk egymással, hogy legyünk boldogok együtt, osszuk meg a boldogságunkat másokkal is. Egy pillanatra felejtsük el a bennünk és körülöttünk dúló viharokat és nevessünk. A boldogság mindenkié. Az elmúlt idő veszteségei után látni ezt az egészet, mintha csak egy rossz álom lett volna és minden seb, amit okozott lassan begyógyulna.

Egy örök emlék marad számomra a Caritas Város. Felejthetetlen volt ennek a közösségnek a része lenni. Akár egy hatalmas család. Egy percig sem éreztem, hogy kilógok, hogy nem merek bárkihez is hozzászólni. Azt éreztem, hogy otthon vagyok, hogy végtelen erővel tölt fel az egész program, még ha fizikailag le is fáradtam. Mindenki mindenkiért, együtt, ismeretlenül régi ismerősként, régi jó barátként beszélgetni. Úgy érzem, bátran mondhatom, hogy bárki, aki csak szeretne, nyugodtan csatlakozzon, élete legnagyobb kalandja lesz. Egy szerető közösségbe csöppen, egy családba, mely mindenki érdekét képviseli és azt a boldogságot, amije van, igyekszik megosztani mindenkivel. 

Életem egyik olyan döntése lett, hogy önkéntes lettem, amit soha nem fogok megbánni. Ez egy olyan közösség, mely bátran mer hangosan nevetni és ebbe bevonni másokat is. Ahogy a kisgyerek mondta, együtt jobb.

Kelemen Tímea, 
önkéntes