Együtt a nagy csapat
Szombat reggel van, esik az eső, de örömmel keltünk fel mi, a sepsiszentgyörgyi Caritas önkéntesei… ugyanis nem csak a kézdivásárhelyi önkéntesek jöttek meglátogatni minket, hanem szombaton került megrendezésre a hatodik Önkéntes kupa is a helyi stadionban. A Caritas csapatát a kézdivásárhelyi és helyi önkéntesek képviselték. Az önkéntes kupa reggel 10-kor vette kezdetét és kilenc különböző civil szervezet mérte össze erejét és ügyességét. A csapatok vakond focit játszottak, ami nagyon vicces volt, hiszen úszó szemüvegben fociztak, ami eléggé megnehezítette a játékot. Mindezt a kuglizás követte és végül különböző ügyességi játékokban mutatták meg tehetségüket. A Caritas csapata az ötödik helyen végzett, nagyon ügyesek voltak. Aki nem játszott a pályán az a nézzőtérről szurkolt nekik.
A kupa után a helyi Caritas székhelyén találkoztunk, ahol olyan játékokat játszottunk ami segített abban, hogy jobban megismerjük egymást, amit mindenki nagyon élvezett. Majd mindenki eldönthette, hogy mivel szeretne kikapcsolódni. Voltak akik neszeszert varrtak vagy összeülve jobbnál-jobb dalokat énekeltek gitár kísérettel és néhányan társasjátékoztak is. Közben lent a konyhában már készült a finom vacsora. A közös vacsora után mindenki visszatért szórakozni és egyre jobb lett a hangulat. Éjfélkor aztán mindenki kezdett nyugovóra térni és izgatottan vártuk a vasárnapot.
Eljött a vasárnap, szintén esős időre ébredtünk de ez nem szegte kedvünket. 10-kor gyűltünk össze ismét, a reggelt képnézegetéssel kezdtük, majd voltak akik elmentek a közeli sugásfürdői spa-ba, egy páran folytatták az előző esti társasjátékozást és néhányan biliárdoztak is, tehát mindenki azt csinálta amit szeretett volna. A hasznos és élményekben gazdag hétvégét egy közös ebéddel zártuk. A kézdivásárhelyi önkéntesek haza indultak de reméljük, hogy máskor is meglátogatnak minket.
Számomra ez a hétvége nagyon szórakoztató és egyben hasznos is volt, ugyanis jobban megismerhettem azokat az embereket, akikkel idáig csak futólag sikerült megismerkednem.
Molnár Zsuzsa, önkéntes Sepsiszentgyörgyön