Hétfőn veszi kezdetét a XIII. Caritas önkéntes tábor

Idén is a közösségért dolgoznak az önkéntesek
A Gyulafehérvári Caritas minden évben következetesen dolgozik azon, hogy az emberek életminősége javuljon, a közösségi létforma erősödjön. Ezt a feltett szándékot szolgálja sokadik éve az önkéntes tábor is, mely a tábort befogadó település életében hagy évről-évre nyomot.

A 2016-os önkéntes tábornak idén Csíkszereda ad otthont, a főhadiszállása pedig a Jakab Antal Ház lesz június 27. és július 1. között. A megközelítőleg 90 táborlakó Hunyad, Maros, Kovászna, Brassó és Hargita megyéből érkezik, hogy közösen valami hasznosat tegyenek a közösségért és a közösség szociális intézményeiért.

Az önkéntes tábor célja, hogy maradandó értéket teremtsen a csíkszeredai közösség számára az ott megvalósuló fizikai és közösségépítő tevékenységek által. Ugyanakkor találkozási lehetőséget teremt a különböző városokban karitatív munkát végző önkéntesek és a városlakók számára.

Az öt napos tábor napi programja 6 óra közösségi munkát foglal majd magába, amelyek kiscsoportokba tömörülve valósulnak meg több helyszínen. Az idei tábor munkapontjai közt szerepel a Jakab Antal Ház, a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ és a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC) épületeinek felújítási, területrendezési munkálatai. A tábor a gyerekekről sem feledkezik meg, hiszen a Szent Imre Ifjúsági Központban Nyári iskola várja a nevelőszülői hálózatban élő gyerekeket egy négy napos személyiségfejlesztő, közösségépítő játékos együttlétre.

A tábori hét nemcsak munkával fog telni, hiszen a délutáni órákban szabadidős tevékenységek színesítetik majd az eltöltött időt, mely magába foglal nevelő és szórakoztató foglalkozásokat egyaránt, olyanokat, mint: kirándulás, sporttevékenységek, előadás a fiatalok jogairól, kézműves foglalkozások, helytörténeti bemutató és elsősegélynyújtó képzés. Az estét pedig táncház, karaoké, társasjátékok sokasága zárja.

Az önkéntesekből álló csapat idén is egy olyan felfrissítő táborban vehet részt, ahol hasznosan töltheti el idejét a közösség javát szolgálva. A közös munka eredményeképpen pedig az intézmények és azok környezete gondozottabbá, egységesebbé, szebbé és barátságosabbá válhat, ahol az intézmények szolgáltatásait igénybe vevők még otthonosabban, kényelmesebben érezhetik majd magukat.

A tábor megvalósulását Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a linzi egyházmegye Osthilfe nevű programja, a Renania Trade Kft., a Harmopan Rt., és a Novák Cukrászda támogatja.

A rendezvény Facebook-oldala >>>
Fényképek a 2015-ös önkéntes táborról >>>