MAGASZTÁR! Székelyudvarhelyen

A Caritas Családsegítő Szolgálata idén is megrendezte a Szépkorúak Farsangi Ünnepségét, immáron hatodik alkalommal, amelynek témája a filmvilág, film- és rajzfilmsztárok voltak. A szervezők munkáját összesen 32 tenni vágyó önkéntessel segítettük és óriási élmény volt együtt mulatni a rendezvényen a közel 400 szépkorúval.

A vasárnapi napon, a nehéz ébredés után, a szervezőcsapat többi tagjával megkezdtük a helyszín berendezését, amely nem kis feladat volt. A pár órai munkával az egyhangú termet sikerült nagyon barátságossá varázsolnunk, amely így készen állt a vendégek fogadására.

A berendezkedés után a szervezőcsapat tagjai belebújtak jelmezükbe, amelyek a mulatság során sok-sok kíváncsi tekintetet vonzottak. Így könnyedén összefuthattunk Marilyn Monroe-val, Robin Hooddal vagy akár különböző mesebeli állatokkal is.

Az idő múlásával lassan megérkeztek a várva várt idősek, akik csodálkozó tekintettel kémlelték a szépen berendezett helyszínt. Az ajtóban barátságos, hívogató szavak, finom lepény és ízletes italok várták őket. Meglepően vettük észre, hogy pár szépkorú is magára öltött valamilyen jelmezt. A mulatni  vágyók lassan betöltötték a termet, az asztalok megteltek finomságokkal teli kosarakkal.

Az idei házigazdák a máréfalvi szépkorúak voltak. Az estét a szervezőcsapat tánca indította, amelynek fizetsége egy óriási tapsvihar volt. Ezt követték a különböző helységekből érkező csoportok vicces előadásai, például az oroszhegyiek táncbemutatója. Az este során ezek a vicces jelenetek díjazásra is kerültek, így egyszer csak az Oscar-díjak átadásán találtuk magunkat.

Ahogy telt az idő, a táncteret betöltötte az idősek és szervező fiatalok sokasága. Minden szépkorú szemében fellehető volt az öröm és az önfeledt szórakozás.

A hatodik Szépkorúak Farsangi Ünnepsége egy felejthetetlen élmény marad mind a résztvevőknek, mind nekünk, szervezőknek.

Ilyés Szabolcs, önkéntes Székelyudvarhelyen

A rendezvényről fotókat itt találsz.