Már nyolc hónapja…

„Már nyolc hónapja vagy itt??! Olyan mintha csak tegnap érkeztel volna!“ – jegyezte meg egyik kedves ismerősöm, akit itt ismertem meg Trierben. Igen, már 8 hónapja és 10 napja vagyok itt Németországban. Pár hónapja, márciusban, írtam az első beszámolóm és azóta csak úgy pörögnek a hónapok.

Hétfőtől péntekig, 8-tól 4-ig, oviban vagyok. Nagyon szeretem, minden gyerek külön egyéniség, egy csoda. Jó reggel úgy felkelni, hogy tudom, olyan helyre kell bemennem, ahol  hasznosnak érzem magam. Többször is bátorítottak, hogy csak így tovább. Egyik kolléganőm, látva kezdeti bizonytalanságom videót készített arról, hogyan játszom egyik gyerekkel és a Marte Meo rendszer alapján elemeztük a felvételt. Ez abban állt, hogy a videót egyik kolléganőm szétvágta és 5-10 másodpercenként elemeztük a fontosabb részleteket, a gyerek reakcióit, az én reakcióimat, a hanglejtésünket, a tekintetünk irányát. Nagyon értékeltem munkatársam kedvességét, hogy segíteni akar, látni akar fejlődni, hiszen nem azt nézte, hogy csak egy évig vagyok közöttük és azt sem vette figyelembe, hogy az önkéntes programom lejárta után egy teljesen más munkakörben fogok dolgozni.

Szabadidőm is sok van. Délutánonként sportolni, németezni szoktam vagy épp ha jó idő volt, nagyon szerettem a Mosel folyó partján biciklizni. Kétszer is sikerült egyik kedves ismerősőmmel egészen Luxemburg határáig elbiciklizni. Ez otthonról olyan lehetetlennek tűnt, Luxemburg túl távolinak tűnt Romániából, viszont innen csupán 16 km-re helyezkedik el. Ez nagy élmény volt számomra.

A szomszédaimmal is sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm, sok programon közösen vettünk részt, ilyen pl. a Múzeumok éjszakája, Fények fesztiválja stb.  vagy csak egyszerűen elmentünk egyet piknikezni, tollasozni. A többi önkéntessel inkább a szemináriumokon szoktam találkozni. Eddig 3 szemináriumunk volt. Egy Kyllburgban, egy Berlinben és egy Saarburgban, mindegyik külön tematikájú volt.

Közben rátaláltam egy magyar gyülekezetre Luxemburgban, ahol egy hónapban egyszer magyar istentiszteletet tartanak, utánna pedig szeretetvendégséget szerveznek, így sikerül jobban megismerkednünk egymással, új kapcsolatokat kialakítanunk.

Ezek mellett pedig sok sok utazásban is volt részem. Itt sok minden sokkal közelebbinek tűnik, sok városba (vagy országba) sikerült eljutnom, ahova otthonról csak óhajtoztam. Ilyen pl. Köln, Dortmund, Hamburg, Lipcse, Hannover, Frankfurt am Main, Bréma, Svájc, Liechtenstein és még sorolhatnám tovább. Aminek még nagyon örültem, hogy idén sem kellett a „72 óra kompromisszumok nélkül“ önkéntes rendezvényt kihagynom. Itt Németországban is részt vehettem, amiért nagyon hálás voltam. Egy kedves kis csapattal három nap alatt egy játszóteret kellett felújítanunk egy kicsi faluban, este pedig várt minket a tábortűzi hangulat.

Kezdeti nehézségnek a nyelvet mondanám, azonban még nyolc hónap után is ütközök akadályokba ilyen téren és néha a honvágy is rámtör. Még mindig előfordul, hogy beszélek és beszélek azonban azon kapom magam, a másik személy nem érti mit szeretnék mondani, csak néz ámuló nagy szemekkel és megkér, mondjam el még egyszer. Az is előfordul, hogy megfogalmazom magamnak „otthon ez másképp volt“. Egy kis időbe telt, míg ezek nem tettek frusztrálttá, hanem azt tudtam rá mondani, hogy ez „természetes“, „ez így van jól“. Nem gond, hogy a német nyelvtudásom még nem érte el a kitűzött szintet és az is természetes, hogy néha hiányzik az otthonom. Pár kulcsszó, amire építhettem ezt a 8 hónapom: hála, hit, lehetőség, kaland, tökéletes nincs, merj hibázni, kezd előlről.

Szóval, a viszontlátásra három hónap és 21 nap múlva!!! 🙂

Juhos Katalin, önkéntes Németországban