Közösen Kápolnásfaluért
A XV. Caritas Önkéntes Tábor 2018. június 17-én vette kezdetét. Lassan gyülekezett a szervezőcsapat, aztán felgyorsultak az események. A 21 fős csapatot a Gyulafehérvári Caritas alkalmazottai és önkéntesei alkották. Az eligazító megbeszélés után mindenki munkához látott, hogy az önkéntesek fogadására készen álljunk.
A sűrgés-forgásba lelkesen kapcsolódott be a 18 főből álló kápolnásfalusi szervezőcsapat is, a polgármesteri hivatal alkalmazottai, a KIT-esek (Kápolnásfalusi Ifjúsági Tanács) és az iskola igazgatónője, illetve a helyi pap bácsi.
Hétfőn délben kinyíltak a falu kapui és csak jöttek, jöttek az önkéntesek. A tábort idén is szentmisével indítottuk, aztán a köszöntőbeszédek után hirtelen a fiatalok zajjal, ricsajjal, sípszóval és kacagással töltötték meg a falu hétköznapi életét.
Önkéntesként a közösségért – ez a mottó állt a 147 résztvevő pólóján, akik egy héten keresztül dolgoztak, napi 10 munkaponton, 2100 munkaórában festették, csiszolták, újították és szépítették Kápolnásfalu köztereit. A Work Camp jellegű tábor során a résztvevők 150 liter festéket, 130 ecsetet, 50 méter csiszolópapírt, 15 liter oldószert használtak fel, hátrahagyva maguk után megszépült játszótereket, érzelmi birodalmas – nappali táboros, mókás és kellemes emlékeket a Kriza János Iskola I-IV. osztályos tanulóinak, a kicsiknek, a nagyoknak, a tatáknak és mamáknak, az anyáknak és apáknak, a homoródloki színpadnak, köztereknek, a kultúrotthonnak stb.
A munkaprogramok lejártával a helyiek és az önkéntesek számos területen fejlődhettek: a finommotorikus foglalkozásoktól az interaktív személyiségfejlesző és motivációs előadásokig. Nem maradhatott el idén sem a táborok központi eleme: a táncház, a kirándulás a Madarasi Hargitára, a tábortűz gitárkísétettel és a buli.
Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével, támogatásával, idejével, munkájával, szakértelmével vagy tapasztalataival színesítette a 2018-as Caritas Önkéntes Táborunkat Kápolnásfalun.
Molnár-Aczél Zsuzsánna, önkéntesek koordinátora Sepsiszentgyörgyön