Ügyes kezek a gyerekekért
Hétfőn délelőtt (október 31-én) újból megtelt élettel a vásárhelyi Young Caritas kuckó. Ezúttal a Pedagógia Líceum X. osztály diákjaival közösen terveztünk egy tartalmas programot, ezzel indítva az Iskola másként hetet.
A lányokkal úgy döntöttünk, hogy didaktikai eszközöket készítünk a marosszentgyörgyi kisdiákoknak, akik iskola után a Roma program által gyarapítják tudásukat. Nagyon lelkesek voltak, hiszen az elmúlt tanévben volt alkalmuk megismerni ezeket a gyerekeket és látva, hogy mindig szükségük van új eszközökre, tudták, hogy munkájuk nem lesz haszontalan.
Volt, aki babzsákokat varrt, mások kis tanuló dobozokat készítettek, de olyan is akadt, aki a műanyag kupakokat különböző formában újrahasznosította. Nagyon jó hangulatban telt el az a pár óra és jó volt látni a legvégén a munkájuk eredményét.
Röviden így számolt be Ferenczi Beáta, az osztály egyik diákja:
“A mai délelőttünk nagyon hasznosan telt, hisz különféle egyszerű, de annál nagyszerűbb és hasznos didaktikai eszközöket készítettünk. Ezáltal a kreativitásunk is gazdagodott hiszen rájöttünk, hogy mi amíg a műanyag kupakokat eldobjuk, addig más gyerekek ezek segítségével játékosan tanulnak, fejlesztik figyelmüket és vizuális készségüket. Kedves kis hangulat, meleg tea, csokis keksz, ügyes kis kezek és más nem is szükséges egy kellemes, hasznos délelőttre.”
Fekete Gyöngyvér, önkéntes koordinátor, Marosvásárhely