Végtelen sok boldog pillanat, önfeledt kacagás Kézdivásárhely főterén

Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan idén is rendkívül népszerű volt a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom harminckettedik kiadása alkalmával megszervezett gyermekváros.

A Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazata és a szervezet önkéntesei által megálmodott, megépített, valamint három napon át működtetett boldogság oázis számos ügyességi játékkal és kreatív műhellyel várta a kicsiket, akik jöttek is szép számban. A jó hangulat, a vidámság, a barátságos légkör sem hiányzott, mindenki szuperül érezte magát, a több mint ezerhatszáz gyerek pedig lelkileg feltöltődött a rohamos lépésekben közeledő tanévkezdés előtt.

A hagyományokhoz híven maradva a 2022-es gyermekváros is több érdekes tevékenységből áll össze, a szervezők pedig a játék révén a felnőtté válást hozták közelebb a gyerekekhez, mindezt egy kis agytorna és a gyerek-szülő közti kapcsolat megerősítése révén.

A gyerkőcök a különböző szórakoztató próbák, feladatok teljesítéséért betűket kaptak jutalmul, ezekből értelmes szavakat kellett alkotniuk, amiket a kreatív műhelyek valamelyikében válthattak be. Így a Kence Kente Kencész-mesternél a lurkók arcfestést kaptak, a Kontyfonta Fodrásznál befonták a lányok haját, az Agyaggyúrta Szobrásznál mindenki elkészíthette saját kis agyagalkotását, a Nevenincs-nevelesz Alkotások Hírneves Műhelyben nyaklánc, vagy éppen karkötő készült, a Bélyegküldte Postásnál írógépen megírt leveleiket küldhették el szüleiknek a vállalkozó kedvű csemeték, a Fénybe Képzelt Fotógráfus egy tízbetűs szóért cserében képet készített a lurkókról, a Fánksütötte Péknél a meggyúrt tésztákat finom mézespogácsává varázsolta a mesés kemence, az Alfa Bankban pedig a porontyok két fölösleges betűért egy olyat kaptak cserében, amelynek segítségével egy értelmes szót rakhattak ki.

Egy-egy városnap, postaláda, szobrász, gombfocipálya, babasarok, gurulószőnyeg, két-két csapat és talicska, három-három eseménydús és vidámsággal teli nap, írógép, ötbetűs és hatbetűs szó, hét kilogramm liszt, tíz árnyékoló gomba, tizenegy kreatív műhely, tizenhárom Caritasos munkatárs, tizenhat nyitvatartási óra, huszonöt különféle játék, harmincegy fokos meleg, harminckettedik Őszi Sokadalom, hatvannyolc önkéntes, hatvankilenc elpostázott levél, nyolcvan kilogramm agyag, százkilenc befont haj, száztizenhárom agyagszobrocska és -kancsó, százhatvannyolc különleges és egyedi arcfestés, százkilencvenhárom elkészült nyaklánc és karkötő, kétszázötven bélyeg, háromszáztizenhét kinyomtatott fotó, hétszáznyolcvanhét lefotózott személy, ötszáznegyvennégy varázslatos mézespogácsa, ezerhatszáznyolc boldog és mosolygós gyermek, háromezerkétszáztizenhat türelmes anyuka, apuka, nagymama, mintegy tízezer betű, illetve végtelen sok örömteli pillanat volt a mondhatni teltházas gyermekvárosban.

Az esemény partnerei és támogatói: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, Wegener Pro Sanitate Alapítvány, FireFreezy, Sláger Trans, K&H Solution, Cicerom.

Tibodi Ferenc