Egy társasjáték születése

Önkéntességre motiváló társasjáték lát hamarosan napvilágot.

A Gyulafehérvári Caritas és a szegedi Talentum Alapítvány több évtizede működik együtt különböző projektek megvalósításában. Mindkét szervezet önkéntesekkel dolgozik. A koronavírus okozta járvány után viszont az volt a közös tapasztalat, hogy egyre nehezebb aktívan bevonni az embereket egy-egy önkéntes akció megvalósításába. Ebből a tapasztalatból fakadt egy olyan eszköz kidolgozásának a szükséglete, amely által könnyen el lehessen érni a fiatalokat, megismertetni velük az önkéntesség fogalmát és típusait, illetve érzékenyíteni őket a társadalmi problémákra és a felelősségvállalásra. 

Kezdetek
A közös munka 2022. őszén indult. A projektcsapat mindkét szervezet részéről négy-négy személyből állt össze. A Gyulafehérvári Caritas három alkalmazott munkatársa mellett egy régi önkéntest is bevontak a fejlesztési munkába. Fechită Lujza gyerekkora óta önkénteskedik, és elmondása szerint különleges kapcsolat fűzi a Caritashoz. Mivel ott kezdte önkéntesi pályafutását, ezért egy olyan társasjátéknak az elkészítése, amely az önkéntességet népszerűsítené, fantasztikus lehetőségnek tűnt számára, hogy újra együttműködhessen egykori önkénteskoordinátoraival. „Nagyon szeretek társasjátékozni, így örömmel fogadtam el a Caritas felkérését, hogy csatlakozzak egy társasjáték elkészítésének folyamatához” – nyilatkozta Lujza.

A társasjáték fejlesztési folyamata 2023. januárjában indult Szegeden, az első személyes projekttalálkozó keretén belül. Ezen alkalom az ismerkedésről, a csapattal való egymásra hangolódásról, illetve az alapok meghatározásáról szólt. „Nagyon inspiráló volt számomra a közös ötletelés, illetve a közös játék, hisz a társasjátékunk formájának meghatározása előtt rengeteget játszottunk, és gyűjtöttük az ihletet, innen is, onnan is elemeltünk egy-egy elemet, amit majd a saját játékunkban szeretnénk viszontlátni” – számolt be Lujza az első műhelymunkáról.

Megszólalnak a tesztelők
A személyes találkozót követően több online megbeszélés zajlott a projektcsapat tagjai közt, illetve elindult a tesztelési folyamat, amelybe több mint 200 diákot sikerült bevonni Erdélyből és Magyarországról. „Megtisztelő érzés volt tesztalanyként részt venni a folyamatban. Jó volt az elsők között játszani a társassal, és véleményt mondani az esetleges módosításáról” – mondta Hodor Hanna, az egyik tesztelő diáklány.

„Az első játékélménynél nagyon kíváncsi és izgatott voltam, hiszen az önkéntességről volt szó, amely számomra nagyon fontos. Az önkéntesmunkának sok olyan arcára ismertem, amelyeket mi is rendszerint végzünk, de számtalan új formájáról is informálódhattam” – mesélte Istók Kriszta, egy tesztelésben részt vevő másik diáklány.

„Az első benyomásom az volt, hogy nagyon jól összefoglalja az önkénteskedés lényegét. A játék célja, hogy felkeltse az emberek érdeklődését az önkénteskedés iránt, és népszerűsítse azt. Azt tanultam a játékból, hogy ha bevállalsz a komfortzónádon kívüli tevékenységeket, sokkal többet fejlődhetsz. Olyan emberekkel játszanék újra, akik még nem játszottak vele” – foglalta össze tapasztalatait Barti Hanna önkéntes, a játék egyik kipróbálója.

A tesztelési folyamatban nemcsak a diákoknak jutott kiemelkedő szerep, hanem az őket beszervező és kísérő tanároknak is, akik kettős szerepben vettek részt a társasjáték kipróbálásában: megfigyelőként és játékosként. „Mindkét szerepet kipróbáltam. Megfigyelőként megfogott az a lelkesedés és tiszta, jó szándék, amit a fiatalokban itt, ekkor is megtapasztaltam. A nemes célok gyakorlatilag mindannyiunkban közösek: fontos az idősek jóléte, az elesettek támogatása, a közérdek előbbre valósága az önérdeknél. Játékosként ugyanúgy élveztem, mint a nálam huszonöt évvel fiatalabbak. Nagyon életszerűek a példák, amelyekbe könnyű beleélni magunkat. Ebben a játékban mindenki egyidős” – vallotta dr. Sántha Ágnes, a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója.

A második projekttalálkozó
2023. májusában sor került a második személyes projekttalálkozóra Kézdivásárhelyen, ahol az első tesztelések eredményeit összegeztük. Emellett az akvárium-módszer használatával a csapat megfigyelhette a játszás folyamatát, ugyanis a kézdivásárhelyi önkéntesek is kipróbálták a játékot. „Meghatározó pillanat volt számomra a második személyes projekttalálkozón megszervezett tesztelés: izgalmas volt látni, ahogy hónapokon átívelő munkánk kézzelfoghatóvá válik, és játszható formát ölt a tesztelő középiskolások keze alatt” – mesélte Lujza.

A projekttalálkozón körvonalazódtak a kijavítandó elemek, az ezek alapján továbbfejlesztett változatot pedig 2023. őszén újabb középiskolás csapatok tesztelték. Ezen alkalmak során beigazolódtak a projektcsapat elvárásai: a diákok ráéreztek a játék céljára, és számukra hasznos tanulságokat tudtak megfogalmazni. „Amellett, hogy a játékosok temérdek információt szerezhettek önmagukról és társaikról – mint például az empátia fejlesztése, a csapatmunka, a kommunikáció, az önismeret vagy a csapatban dolgozás fontossága –, számomra a legnagyobb felismerés mégis az önkéntesmunka sokszínűsége volt. Rádöbbentem: mennyi megoldásra váró probléma és segítséget igénylő helyzet van a nagyvilágban, amelyekhez szükség lehet az én önkéntes segítségemre is” – fogalmazott Istók Kriszta.

„A diákok nyitottságát, komoly játékát öröm volt megfigyelni. Az egyes társadalmi kihívások mérlegelése, a döntést megelőző érvelés a játék során azt bizonyította, hogy értik az egyes társadalmi problémák összefüggéseit, képesek logikusan és ésszerűen megoldási lehetőségeket felvetni, megvitatni és közös döntést hozni” – mondta Sajgó Melinda, a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum oktatója.

„Megfelelőnek és hiánypótlónak tartom. Az első ilyen jellegű játék, amit játszottam. Elgondolkodtat, felelősséget ébreszt, érvelésre késztet, aktivizál, csapatmunkába hív meg, és valószínűleg a közösséget is képes formálni” – osztotta meg véleményét dr. Márton Csilla, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa.

Projekttalálkozó Gyulán
Az utolsó személyes projekttalálkozóra 2024. januárjában került sor Gyulán, ahol lezajlott egy végső tesztelés, illetve véglegesítettük a társasjáték terjesztésének lépéseit is. „Katartikus pillanat volt látni a hatást, amit a társasjátékunk kiváltott a végső tesztelésen részt vevő diákokból: vitát indított különféle társadalmi problémákról, felkeltette az önkéntesség iránti érdeklődést, illetve inspirálta a diákokat az önzetlen csapatmunkára” – magyarázta Lujza.

Az utolsó tesztelésen a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tizenkettedikes diákjai és a Gyulai Ifjúsági Központ tagjai vettek részt. „Számomra különleges volt megtapasztalni azt, hogy fontosak voltunk ebben a folyamatban, valamint, hogy nálunk sokkal tapasztaltabb emberek adtak a véleményünkre” – nyilatkozta egy lány a nagyenyedi csapatból.

„Ha egy szóval kellene jellemeznem a tesztelési folyamatot, valószínűleg azt mondanám: tünemény vagy tüneményes. Elindít egy gondolatot, amely igazából úgy válik végkifejletté, hogy azon veszi észre magát, aki játszotta, hogy már önkénteskedik. Egy diák meg is fogalmazta: >>nem biztos, hogy ez az a játék, amit úgy többször elővennék<<. Nagyon tetszett ez a kijelentés, mert ha eljátszunk a gondolattal, nem is kell többször elővegye, elég ha alkalmazza társadalmi szinten azzal, hogy részt vesz egy önkéntesprogramban. Ezzel a játékot, máris 3D-ben játssza tovább” – összegezte a folyamatot Matias Edwin, a nagyenyedi csapat kísérő tanára.

Lehetőségek a társasjáték kipróbálására
A projektcsapat szándéka, hogy minél több civil szervezetben dolgozó és fiatalokkal foglalkozó szakemberrel megismertesse a játékot. A kipróbálásra két alkalmat hirdetünk Erdélyben: a marosvásárhelyi Caritas Házban, a Mărăști utca 36. szám alatt április 8-án, 15 órától és a kézdivásárhelyi Caritas székhelyén, a 41-es udvartér 8. szám alatt április 18-án, 15 órától.

Elérhetőség
Marosvásárhely: Fekete Gyöngyvér Csilla – 0735 735 163.
Kézdivásárhely: Bogdán Beáta – 0735 735 165.

A program az Európai Unió társfinanszírozásával, az Erasmus+ program keretén belül valósul meg (2022-1-HU01-KA210-YOU-000081331, Húzz lapot az önkéntességre!).  Köszönjük!

Kapcsolódó írások:
Fiatalok bevonása a gamifikáció módszerével >>>
Húzz lapot az önkéntességre! 2  >>>
Húzz lapot az önkéntességre! >>>