Családias hangulatú önkéntes évzáró Marosvásárhelyen

Az év folyamán mindig pörögnek az események, ezért fontosnak tartjuk, hogy legyen egy nap, amikor kicsit megállunk, megpihenünk és kiértékeljük az év eseményeit, tevékenységeit. Mindezt a legalkalmasabb egy ünnepélyes este keretén belül megvalósítani, melyre az idén november 25-én került sor.

Mint minden esemény megszervezésénél, most is megvolt a kellő izgalom. Fontos volt számunkra, hogy önkéntesek és kollégák egyaránt jól érezzék magukat, ezért igyekeztünk minél családiasabb hangulatot megteremteni úgy, hogy az ünnepélyes jellege se szoruljon háttérbe. Mennyire sikerült megvalósítanunk? Ez kiderül az alábbi sorokból, egy kedves önkéntesünk szemszögéből nézve:

“Végtelen szeretettel és soha el nem múló lelkesedéssel tekintek vissza a Caritas gála napjára. A tudat, hogy részese lehetek ennek a fantasztikus csapatnak, nagyon felemelő és mindenképp részt akartam venni a csapat évi munkájának “megkoronázásán”. Amikor pedig felkértetek, hogy tartsak egy mini koncertet aznap, mondanom sem kell, hogy még izgatottabbá tett. Az első reakcióm viszont az volt, hogy megijedtem a feladattól, mivel soha nem énekeltem még egy dalnál többet közönség előtt, de bátorságot vettem magamon és rábólintottam, mivel büszkévé akartam tenni azokat az embereket, akik támogatnak ezen az úton és legfőképp Titeket!

A mindennapi gyakorlás után eljött a nagy nap! Nagyon-nagyon vártam, hogy végre együtt legyek a sok csodás önkéntessel, akikre barátaimként tekintek és természetesen, hogy új embereket is megismerhessek. A gálára egy órával hamarabb érkeztem, hogy elpróbálhassak pár dalt, ami reméltem, hogy majd több önbizalmat ad. Ott találkoztam a főszervezőkkel, akik talán nálam is jobban izgultak (ami nagy szó), hiszen annyi munkájuknak, annyi befektetett idejüknek fog most megszületni a gyümölcse. Ezért minden tiszteletem az övék! A terem előkészítésével szinte elrepült az az egy óra és lassan szállingózni kezdtek be az önkéntesek és kísérőik, belém meg egyre inkább szállingózott az izgatottság. A teljes est úgy érzem nagyon szépen meg volt szervezve, tökéletesen volt felépítve az ismerkedős játéktól, az önkéntesek beszédein (és kis produkciómon) át, egészen a jutalmazásig, amit én igazi kitüntetésként éltem meg, hisz olyan jó érzés, és megtiszteltetés a csapat részese lenni. Köszönöm Nektek az estét és a lehetőséget, meg a bizalmat, hogy felszínre hozhattam és megmutathattam azt, amit a legjobban szeretek csinálni, énekelni. Remélem, még számos ilyen eseményt élhetünk meg együtt és beszámolhatunk az év önkénteskedési tapasztalatainkról” (Orbán Tekla, önkéntes)

A rendezvényről készült további fotókért ide kukkintsatok.

Tőkés Beáta, Fekete Gyöngyvér önkéntes koordinátorok Marosvásárhelyen