Édes meglepetés

Az erre a programra való felkészülés egy héttel korábban kezdődött. A jobbnál jobb ötletek nem késtek, de ezek közül csak egy került kiválasztásra. Az ötlet, hogy süssünk egy kalácsot, minden önkéntesnek tetszett, és mindegyikük részt vett ebben hozzávalókkal, jó kedvvel, szeretettel és odaadással.

Ezúton készen álltunk és felfegyverkeztünk egy-egy meleg mosollyal, jó szóval és az édességgel.
A Petrila-Lonea-Cimpa területén lakó három családhoz tett látogatásunk mosollyal teli volt mind az önkéntesek, mind az idősek részéről, akik nemcsak hogy nagyon örvendtek akciónknak, hanem meg is hívtak bennünket egy következő találkozásra is.

Minden pillanat, amit a szépkorúakkal töltöttünk, megható tanulság volt számunkra, akár arról az állapotról beszélünk, amelyben ők voltak, akár az általuk mesélt történetekről, minden pillanat, amit velük töltöttünk, varázslatos volt.
Köszönjük a petrozsényi otthoni idősgondozó hölgyeknek, hogy lehetőséget adtak nekünk ezen emberek egy napját szebbé varázsolni, mert ők példaképek mindannyiunk számára.

Néhány önkéntes vallomása erről az akcióról:

„Érzelmekkel és mosollyal tele nap volt, láthattuk az idős emberek boldogságát, amikor átléptük házuk küszöbét.” Tina Matraș

„A tegnapi nap szerintem megható volt mind az önkéntesek számára, mind a családoknak, akiknél voltunk. Örömkönnyekbe burkolóztunk, és olyan érzelmekben osztoztunk, amelyeket nem lehet szavakban kifejezni.” Maya Matieș

Gagyi Mária, petrozsényi önkéntes

(fordította Teklesz Botond)