Egy hétvégénk Segesváron

Az együtt töltött hétvége Segesváron életem első nagycsoportos Caritasos tevékenysége és Összefűzője volt, és örömmel jelenthetem, hogy még sok sok ilyen élményt szeretnék.

Péntek délután, néhány óra fülledt, de annál élvezetesebb kocsikázás után érkeztünk meg a városba, és amikor félálomban kipislogva a kocsi ablakán rájöttem, hogy a vár negyedben leszünk elszállásolva már kávéra sem volt aznap szükségem. Ez a városrész akár egy élő lovagregény, a nap végén mind egyetértettünk abban, hogy igazán meghosszabbíthatnánk ezt a hétvégét csakhogy még pár napot itt lehessünk. 

A záró beszélgetést idézve: igazán 10/10-es lenne ez a hely, csak a lépcsők ne lennének benne, amivel szintén egyet tudok érteni (jelzem, csak a legmagasabb ponthoz vezető egy lépcsősor 175 lépcsőfokból áll), ezt viszont úgy érzem, elviseljük, feltéve, hogy még sokszor visszajöhetünk ide. 

Őszintén szólva, én nem feltétlen voltam szociálisan nyitott hangulatban, amikor elindultam erre a hétvégére, viszont ilyen szempontból már pénteken értek kellemes meglepetések. Az első körökben csoportokba verődve különböző kihívásokkal teli feladatok megoldásában versenyeztünk: növényeket gyűjtöttünk, leírtuk a boldogság receptjét, fekvőtámaszt csináltunk, cipőtornyot építettünk és így tovább. Ezen kívül kiscsoportokban is beszélgettünk, és sok közös pontot találtunk. A sok vicces, kreativitást igénylő feladat egy csapásra megteremtette a jó hangulatot, és nagyon jó volt látni, hogy mindenki milyen könnyen megtalálta az összhangot. Egész hétvégén különösebb nehézségek nélkül dolgoztunk együtt. 

A kedvencem mégis a második nap, kincskeresős délelőttje: amikor a programban megláttuk, hogy kilenctől kettőig ,,City tour” van soron, én hatalmas szemekkel megkérdeztem Beátától, hogy ,,ez akkor azt jelenti, hogy öt órán keresztül sétálni fogunk?” Minden érdeklődőnek elárulom, hogy nem. Bár nem öt órát, de háramat mégis sikerült mozogni a város területén miközben a feladat a vártnál sokkal izgalmasabbnak bizonyult: az egész várost keresztül-kasul bebarangoltuk, miközben a különböző állomásokról kellett beszereznünk képeket, jegyeket, esetleg munkát. (Bár a munkaügyi hivatalt zárva találtuk a vonatállomáson minden csapatnak sikerült a legközelebbi, 5 km távolságra jegyet váltania. Egyesek még a cazier kérdését is megoldották, bár az igazat megvallva a harmadik rendőrségre érkező csoport előtt már nem nyitottak ajtót, a vonatállomáson pedig igencsak nagy csodálatot okozott, hogy már a negyedik csoport fiatal kér 50 baniért a 10 percre lévő megállóra vonatjegyet. Aggodalomra semmi ok, ezen utólag mind nagyokat nevettünk. ) 

A délután a pályaorientációs foglalkozáson, ugyancsak csoportosan vettünk részt, ahol feltártuk az erősségeinket és jellemvonásainkat, és szerintem mindenki talált valamit, ami közelebb hozta magához, vagy ahhoz, mivel szeretne foglalkozni. 

Összességében azt mondanám, egy nagyon tartalmas és élmény dús összefűzőn vagyunk túl, és remélem, hogy még sok ilyenünk lesz!

 

Lőrincz-Ugron Csenge,
önkéntes

A rendezvényt támogatta a Communitas Alapítvány. Köszönjük!