Egy út vége, egy másik utazás kezdetét jelentheti

Az önkéntes csapatunk sokoldalúságát nemcsak az jelenti, hogy programjaink változatosak, hanem azt is, hogy a csapatot alkotó önkéntesek mindannyian egyediek, pótolhatatlanok és személyiségükkel teszik színessé a mi kis közösségünket.

A csapat egy része évről-évre változik, hiszen mindig érkeznek újak, de élethelyzetükből adódóan akadnak olyanok is, akiktől búcsút kell vennünk, ha ez nem is mindig olyan egyszerű. Ez az idén sem volt másképp. Lassan hagyománnyá vált, hogy minden évben a tanulmányaikat befejező önkéntesektől búcsút veszünk, de fenntartjuk annak lehetőségét, hogy bármikor újból visszatérjenek hozzánk.

Hogy mit jelentett számukra az elmúlt néhány év, erre Szilvia és Abigél gondolatai adnak választ.

 “A Caritas-nál töltött időszak örök emlék marad számomra, a sok remek emberrel, akiket megismertem és az átélt élményekkel. Rengeteg új dolgot tanultam a programoknak hála és mindig feltöltődve, vidáman mentem haza. Köszönöm a lehetőséget, a nyitottságot és kedvességet, amit itt mindig megkaptam. A színes, változatos programoknak és eseményeknek köszönhetően sokat fejlődtem és mindig úgy éreztem, hogy azzal, amit adok, mindig kapok vissza valamit…tanácsot, szeretete, barátságokat. “ (Piri Szilvia Izabella)

“A Caritas csapatához tartozni életem legmeghatározóbb élményei közé tartozik. Nagyon sok élménnyel, tapasztalattal, barátsággal gazdagodtam az eddig eltöltött 7 év alatt. Mindig örömmel gondolok vissza az Összefűzőkre, kézműves tevékenységekben való részvételre, képzésekre, nyári- vagy folyamatos gyerekprogramokra. Leírhatatlan milyen sok mindenben fejlődtem és gazdagodtam. Életem legjobb döntése volt csatlakozni az önkéntes csapathoz. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek!” (Demeter Abigail)

Fekete Gyöngyvér, 
önkéntes koordinátor