Húsvétra hangolódás

A tavaly első alkalommal szerveztünk egy Húsvétra hangolódó délutánt, aminek az volt a célja, hogy együtt, jó hangulatban készítsünk különböző technikákkal húsvéti tojásokat. Egy kedves ismerősünk, Judit bevezetett a hagyományos tojásírás rejtelmeibe és az ő segítségével próbáltuk elsajátítani a bemutatott technikát. Ez az alkalom olyan jól sikerült, hogy még akkor eldöntöttük, hogy ezentúl minden évben összehozunk egy hasonló délutánt.

Azóta eltelt egy év, közben nagyon sok mindent szerveztünk, de ahogy közeledtek az ünnepek egyre gyakrabban felvillant egy-egy kép, néhány élmény.  Azon gondolkodtunk, hogy hogyan lehetne egy kicsit belopni arra a pár órára azt a hangulatot, ahogyan régen készültünk otthon gyerekként, fiatal felnőttként az ünnepekre és innen jött az ötlet, hogy ezúttal régi és új módszerekkel fessünk tojást.

Mindenki máshogyan készült erre az eseményre. Volt aki benézett, hogy ellessen néhány ötletet, akadt olyan is, akit a tavalyi hangulat élménye vezérelt, az új arcokat pedig a kiváncsiság vagy pusztán az ismerkedés vágya hozta el. Természetesen többen érkeztünk úgy erre az alkalomra, hogy a közös együttlét és az apró pillanatok megélése volt számunkra a legfontosabb és ha már ott voltunk, akkor szerre próbáltunk mindenféle technikát, szabadon engedve a kreativitásunkat. Ezúttal is volt lehetőség hagyományos módon tojásokat írni, emellett kipróbálhatták a dekupázs és a sokak által közkedvelt berzselés módszert, illetve csipkével is díszitíthették a remekműveiket.

Ha visszatekintek erre a délutánra, az az érzés maradt bennem, hogy jó volt együtt lenni kollégáimmal és lelkes önkénteseinkkel egyaránt, hiszen az alatt a pár óra alatt, igazán csodás tojások készültek és a jó hangulat ezúttal sem maradt el.

További képek megtekintéséhez, kattints.

Fekete Gyöngyvér, önkéntesek koordinátora Marosvásárhelyen