Húsvétra hangolódva

Március 26-án, hétfőn összegyűlt a marosvásárhelyi önkéntes kis csapatunk, hogy pár órát együtt tölthessünk a kereszténység legnagyobb ünnepe, Húsvét előtt.

A találkozó célja a húsvétra való hangolódás volt, és azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy ez sikerült, ezen kívül rengetek kreativitással és tapasztalattal térhettünk haza. Amikor megérkeztünk, az asztalokra előre ki voltak készítve a jobbnál jobb alapanyagok (szalvéták, filcek, festékek, gyöngyök, szép formájú levelek, viasz, csillámpor, akrilfesték, tojásfesték) , és ahogy ilyenkor lenni szokott egy kis nassolni való is, hogy el ne fogyjon a lelkesítő energia. A legnépszerűbb alapanyagnak a filc anyag bizonyult, amiből tojásokat készítettünk különbféle színes, egyéni díszítéssel. Nekem személy szerint a tojásírás tetszett a legjobban, amit most próbáltam ki előszőr de biztosan nem utoljára. Ezeken kívűl még lehetőség volt húsvéti váza készítésre és természetesen a megszokott tojásfestésre is.

Összességében sikeres kikapcsolódás és remek hangolódás volt ez a pár óra. Örülünk, hogy részt vehettünk és remélhetőleg egy év múlva is ugyanígy kreatívkodhatunk.

Az alkotásainkról készül fotókat itt nézheted meg.

Deac Erzsébet, marosvásárhelyi önkéntes