Karácsonyi szeretetcsomag

Elmondhatjuk, hogy most már a hagyománnyá vált Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciónkból összegyűlt adományból megvásárolt alapélelmiszereket évről-évre önkénteseink segítségével csomagoljuk Marosvásárhelyen.

Célunk ünnepibbé tenni néhány szegény család karácsonyát, még akkor is, ha nem mindenkihez tudunk eljutni.
Az idén Marosvásárhelyen és Marosszentgyörgyön összesen 9.808,00 lej gyűlt össze, melyből 130 élelmiszercsomagot sikerült összeállítanunk, ezzel 110 marosvásárhelyi és 20 marosszentgyörgyi családnak csalva egy kis reményt a szemébe, egy mosolyt az arcára és egy kis ünnepi hangulatot a házába.
Ez az egyik olyan rendezvényünk, ahol az önkéntesek nyomon követhetik az esemény folyamatát, hiszen ott vannak velünk az akción, amikor adományt gyűjtünk a családoknak, aztán eljön az a pillanat, amikor konkrétan becsomagolhatják az élelmiszereket és mellé egy kis édességet. Jó látni az arcukon azt a megelégedettséget, hogy konkrétan tehetnek valamit másokért, ezzel is lassan ráhangolódva az ünnepekre.
“Számomra és az önkéntes társaim számára nagy elégtétel, hogy az ünnepek tájékán egy kicsit a rászorulókra tudunk gondolni. Tudjuk, hogy ez egy csepp a tengerben, de alapélelmiszerekkel próbálunk segíteni nekik és egy kis édességet is igyekszünk becsempészni a csomagjaikba, hogy a karácsony számukra is ünnepként teljen.” – Így fogalmazott Mezey Virág önkéntesünk.
Miután a nagy sürgés-forgásban elkészültek a csomagok és meglett a nagy csapat kép is, arra gondoltunk, hogy az estét egy kis beszélgetéssel koronázhatnánk meg. A beszélgetés folyamán jó érzés volt látni, hogy az önkénteseket öröm tölti el, hogy ami számukra parányi segítség, az másoknak hatalmas kincs!

Fekete Gyöngyvér, önkéntesek koordinátora, Marosvásárhely