Önkéntesmunka: hálagesztus Isten és ember felé

Múlt heti eseményeinken két nap is önkéntesek fordultak meg a marosvásárhelyi Caritas Házban. De nemcsak megfordultak, jelen is voltak. Ők mázolták le festékkel az ünnepségeken részt vevő kisgyerekek talpát, maradjon meg a pöttömnyi lábnyom lenyomata színes papíron, emlékbe. Sőt: a hangulatosan földíszített, majd a szokott módon visszarendezett helyszín is arra vallott, hogy önkéntesek segédkeztek az előkészületekben, rendrakásban egyaránt. Érkezésemkor éppen kávét szürcsölgettek, töltekeztek az előttük álló rendezvényre. Csatlakoztam, ismerkedtünk, és a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt az önkénteskedés örömeiről beszélgettünk.

– Makkai Eszter
vagyok, Kolozsváron járok a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Geológia szakára, és idén lesz öt éve, hogy önkénteskedek.

– Piri Szilvia vagyok, mindenki Sziszinek szólít. A Marosvásárhelyi „George Emil Palade” Egyetem Gyógyszerészeti szakára járok, és Eszterrel egyszerre kezdtük az önkénteskedést.

– László Dorottya vagyok, a Marosvásárhelyi „George Emil Palade” Egyetem Orvosi szakán tanulok, és három-négy éve kezdtem az önkénteskedést.

– Idáig milyen eseményeken önkénteskedtetek?

– M.E.: Én az Emmaus Gyermekotthonban kezdtem. Hetente két nap jártam ide és körülbelül két órát töltöttem el a gyerekekkel. A tanulásban, a házifeladatok megírásában segítettem. Néha játékra, beszélgetésre is jutott idő. De éltem más önkénteskedési lehetőségekkel is: egyszer részt vettem az idősek világnapjára szervezett ünnepségen és több nyári táborban.

– Az idősek világnapján miben lehet segédkezni?

 M.E.: Sziszi például – több önkéntestársunkkal együtt – kézműves-foglalkozáson vett részt az ünnepség előtt. Ajándékokat készítettek az időseknek. Voltunk Marosszentgyörgyön névsort írni, előkészíteni a helyszínt, kávét, teát osztogatni.

– P.SZ.: Mi, Dorkával, akkor voltunk az idősek világnapján, amikor a Caritas Házban szervezték meg. Kávét, teát, vizet szolgáltunk fel az időseknek.

– M.E.: Jó pár alkalommal az Összefűzőkön is részt vettem. Utoljára itt tartottuk, Marosvásárhelyen. Szoktunk járni az önkéntesgálákra is. Ezt legutóbb Székelyudvarhelyen szervezték meg.

– P.SZ.: Sok mindent említett Eszter, mert több rendezvényen veszünk részt közösen. Én tavalyelőtt a Cseperedő nyári programjaiba kapcsolódtam be. Az előkészületekben, a kipakolásban és esemény után a rendrakásban segítettem. Ekkor már felügyelni is kellett a gyerekeket, mert gyakran megtörtént, hogy a nagyszülők több unokával érkeztek, és nem tudtak volna egyformán figyelni minden gyerekre. Ilyenkor jól jött a segítségünk. Főleg, hogy kint egy kicsit jobban elszabadultak a gyerekek. Én inkább a gyerekprogramokban veszek részt, de szívesen eljövök az egyes eseményeket megelőző kézműves-foglalkozásokra, vagy a mikulásozásra is.

– L.D.: Én is az Emmaus Gyermekotthonban kezdtem. Azelőtt kétszer vagy háromszor a Lidia Gyermekotthonban is segítettem. Aztán jött a tizenkettedik, orvosira kellett készülni, és egyetem közben sajnos nincs idő rendszeresen önkénteskedni, ezért én is csak alkalmanként veszek részt eseményeken. Amit még nem említettek a lányok, az az Egymillió csillag és a személyes kedvencem: a karácsonyi Cipősdoboz-akció.

– Miért a cipősdoboz-akció a kedvenced?

– L.D.: Talán azért, mert karácsony körül van, és ez az időszak az adakozásról szól. Meg én nagyon élvezek beszabadulni, bemászni a dobozok közé. Habár húszéves vagyok, ilyenkor előjön a kisgyerek-énem. Rengeteg, nagyon szépen becsomagolt, cipősdoboz van. Jó érzés látni a listát is, amely konkrétan megmutatja a helységek, családok, gyerekek és kiosztásra váró ajándékok számát. A legelső Cipősdoboz-akción az ajándékok kiosztogatásában is részt vettem. A lányok elfelejtették mondani, hogy az Emmaus Gyermekotthon programjaiba is bevonódtunk. Például farsangavatót tartottunk, kincskereső játékot szerveztünk a gyerekeknek, és ilyenkor mi is jelmezbe öltöztünk.

– Mi okoz örömet az önkénteskedésben?

– P.SZ.: Amikor a gyerekekkel foglalkozunk, akkor általában ők. A tudat, hogy szervezhetünk számukra valamit. Meg az is, hogy látjuk az arcukon az örömet, a vidámságot. Én például a kézműveskedés folyamatát is nagyon élvezem. Az alkotást magát, és azt is, hogy ilyenkor mindig jókat beszélgetünk az önkéntesekkel.

– Mi motivál benneteket önkéntesmunkára?

– L.D.: Ez kapcsolódik ahhoz, hogy mi okoz számunkra örömet. Szerintem nem feltétlenül az önkénteskedés tudata, hiszen mi is visszakapunk belőle, például egy mosolyt, köszönetet, vagy látjuk, hogy valakinek tényleg tudtunk segíteni. Engem ez nagyon feltölt, még ha fizikailag el is fáradok. És hogy miért jó önkénteskedni? Én például annyi jót kaptam az életben emberektől, Istentől egyaránt, hogy úgy hiszem: valamilyen formában kötelességem visszaadni. Az önkéntesmunkával mondok köszönetet Istennek és az embereknek.

– P.SZ.: Engem a közösség is motivál. Megszoktuk, hogy adott helyeken bizonyos emberekkel fogunk találkozni, és már előre várjuk az eseményeket a találkozások miatt.

– M.E.: Igen. Az Összefűzők például azért nagyon vagányak, mert több régióból jönnek önkéntesek. Nyáron, az önkéntestáborokban valódi barátságokat kötünk, és legközelebb csak az Összefűzőkön van lehetőségünk újra találkozni (például a Kovászna megyei önkéntesekkel). Emellett számomra az a fő ok, hogy segíthetek. De, amint a lányok is mondták, nagyon jó érzés, hogy mi is visszakapunk valamit. Fontosak a barátságok, a társaság. Az önkénteskedést akár hobbinak is lehetne nevezni, amelyből mindannyian gazdagodunk.

Orbán Júlia