Önkéntesség Romániában
Sziasztok! Az én nevem Laura, 19 éves vagyok és szeptember óta önkénteskedem a Gyulafehérvári Caritas-nál, Petrozsényben.
Naponta önkénteskedek a Maria Stein Nappali Foglalkoztató Központban, ami szűkölködő gyerekek számára létesült.
Segítek az étkezések során, a gyerekeknek a tanulásban, és a különböző foglalkozásokban, amelyek a központban működnek. Ugyanakkor több, a Caritas által Petrozsényben szervezett tevékenységben is részt veszek, mint önkéntes. Ilyen például az adománygyűjtés, az önkéntesség népszerűsítése a közösségben, csomagosztó karaván karácsonykor a szegény családok számára, amely egy héten keresztül zajlik, és amely összefogja a Caritas dolgozóinak és önkénteseinek erőfeszítéseit a német önkéntesek erőfeszítéseivel és odaadásával. Ezen kívül lehetőségem van különböző projekteket és helyeket megismerni.
Az elején korlátozott voltam a segítésben, mivel nem beszéltem egyáltalán románul, de idővel javultak a nyelvi készségeim és most már sokkal hasznosabbnak érzem magam a munkámban, különösen, ami a gyerekek tanulásában való segítést illeti.
Következésképpen a Romániában önkéntesként eddig megélt tapasztalataimra gondolva számomra az önkéntesség nem azt jelenti, hogy megválthatom a világot, hanem az önkéntesség a rászorulók számára nyújtott kis örömpillanatokhoz kötődik.
Laura Lechner, önkéntes SOFIA