Több kéz többet húz!

Szociális munka hallgató vagyok Kolozsváron a Bábeș-Bolyai Tudományegyetemen. Nagyjából tizedikes koromban döntöttem el, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Az önkéntes tapasztalatokból jöttem rá arra, hogy ez a nekem való feladat. Az önkéntes munkát is tizedikben kezdtem el, a Caritasnál, egy ismerősöm ajánlására. Hasznosan szerettem volna eltölteni a szabad délutánokat. Az első lépés az volt, hogy beszélgettem az önkéntesek koordinátorával, aki elmondta, hogy milyen munkák közül választhatok és hogy mit kell tennem.

Két és fél évet önkénteskedtem,  kórházban a gyerekeknél, amíg elballagtam. Hetente egyszer, keddenként jártam a barátnőmmel a gyerekekhez. Színessé váltak ezek a délutánok, és nemcsak a színes mackós mellény miatt, amit viseltünk és ami nemcsak a gyerekek kedvence volt. Megszínezték a délutánjainkat mert bizton állíthatom, hogy sokkal többet kaptunk az önkéntesség által, az ottani gyerekektől, emberektől, mint amit mi adni tudtunk. Mosolyogtak, nevettek, szerettek, ragaszkodtak annak ellenére, hogy betegek voltak, annak ellenére, hogy nem a legkellemesebb körülmények között találkoztunk, annak ellenére, hogy mi csak néhány órát maradtunk az időnket pedig sokfele kellett osztani. Játszottunk, társasoztunk, színeztünk, mesét néztünk, olvastunk, beszélgettünk.

A búcsúzás a legnehezebb, mert ott kell hagyni őket és a legszebb, mert minden egyes alkalommal a viszontlátásban reménykedtek és megkérdezték, hogy “Holnap is jösztök?”.  Nemegyszer láttunk hálát a gyerekek szemében, legyen szó akár arról, amikor Mikulásra, Gyereknapra ajándékot osztottunk, énekeltünk a gyerekeknek a kórházban vagy  amikor a Bethlen negyedben egész napos programot szerveztünk számukra.

Az önkéntesség nemcsak munkáról szól! Azáltal, hogy a Caritas csapatának a tagja lehettem új barátokra és ismerősökre tehettem szert. Szentgyörgyön a hétvégi továbbképzésen, a gyergyószentmiklósi találkozón, az önismereti programokon, amik hetente voltak megszervezve pár hónap erejéig, a csíkszeredai munkatáborban, ahol a délelőtti munka is vidáman folyt, ami lehetett akár az, hogy gyerekekkel foglalkozunk, kerítést festettünk, szőnyeget mostunk, meszeltünk, déltán pedig az önfejlesztésre, ismerkedésre, szórakozásra fektettük a hangsúlyt, ami a mi hasznunkat szolgálta. Kedvencem pedig a hónap végi megbeszélések voltak, a családias hangulat, palacsintázás, kártyázás, filmezés, nevetések, beszélgetések miatt.

Az egyetemi év második félévben önkéntes voltam egy idősek otthonában. Ezzel ez a félév is színesebben telt. Az én tapasztalataimból kiindulva szeretnék mindenkit bátorítani arra, hogy önkénteskedjen, bizton állíthatom, hogy egy életre szóló tapasztalat és élmény veszi kezdetét. Köszönöm a lehetőséget a székelyudvarhelyi Caritasnak! Sok szeretettel, Molnár Zita. 🙂