Út önmagunk felé

A 2022-es év harmadik Ősszefűző képzése, november 4-6 között zajlott Szovátán. Összesen 28 résztvevő volt jelen a programon, akik különböző településekről érkeztek. A képzés témája a Játék szerepe, avagy kulcsa az önismerethez, amelyhez különböző programok által sikerült közelebb kerülnünk. 

Pénteken a megérkezés és a regisztráció után rögtön csapatösszerázó programmal indítottuk el a hétvégénket, ahol kicsit elgondolkodhattunk magunkon, arról hogyan működünk egy-egy helyzetben, milyen a személyiségünk, azon, hogy milyen típusú emberek is vagyunk valójában. A program után, este volt lehetőség wellnessezni, társasjátékozni, sétálni vagy esetleg filmet nézni aszerint, hogy kinek melyik program volt komfortos. 

Másnap reggeli után az Outward Bound trénereivel – Kulcs az önismerethez témakörben zajlott a tevékenység. Egy túrával kezdtük a programot, ami különböző csapat- illetve társas- feladatokkal megtűzdelve több órás séta volt az erdőben. Az Outward Bound tábor területére megérkezve különböző csapatos ügyességi feladatokat kellett teljesítsünk, illetve megtanultuk azt is, hogy hogyan kell mászni, a társainkat biztosítani mászás közben, illetve, hogy mennyire fontos is a kommunikáció és egymás támogatása egy csapatban elvégzendő feladat során. 

A programok végére besötétedett, így lámpákat kapcsolva, egymásra figyelve jutottunk vissza a tábor területéről a szállásunkra. Ott a vacsora után ismét szabad volt az esti program lehetőségének a kiválasztása. Másnap reggeli után volt a hétvége kiértékelése, feladatok lezárása, majd pedig mosolyogva és ölelkezve búcsúztunk el egymástól! 

Személy szerint nekem ez az Összefűző egy pozitív élmény volt, ugyanis a programok nagyon témához illettek és  szórakoztatóak voltak. Jó tapasztalat volt számomra, mindemellett megismerhettem új embereket is, akikkel azt hiszem még fogjuk keresztezni egymás útjait, Caritason kívül vagy pedig épp a következő Összefűzőn. 

Visszagondolva, úgy érzem, kár lett volna kihagyni ezt a képzést, ugyanis nagyon sokat tanultam az élet több területére vonatkozóan is. Köszönöm a Caritasnak a lehetőséget, ez egy igazi élmény volt számomra!

Bogyó Boróka,
önkéntes 

Köszönjük a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatását.